fbpx Active Curiosity | HowlRound Theatre Commons

Active Curiosity

Researching Art / Cselekvő kíváncsiság. Kutató művészet

There is a picture that had been presented to the outside world from Budapest, Hungary for the past five years: a professional scene whose resources became limited due to governmental changes; carriers and works of art being ended for political reasons; artistic freedom and free speech being harmed. And there are several voices, a canon, who were presented in this context: Árpád Schilling, Kornél Mundruczó, Béla Pintér, Róbert Alföldi, and others.

The questions we would like to ask and debate in this series are: who are those who were already on the periphery before all this happened, and where are they now? How do they see this aforementioned picture, and what did it bring for them? What else is there to say or do; what tools are we giving to the next generation this way? The team that works at Káva Drama/Theatre in Education Association impresses me every time our projects intersect. They are one of the most important groups on the scene in taking responsibility for the next generation.—Zenkő Bogdán, series curator

Theatre pedagogy (including its most complex genre, Theatre in Education) is celebrating its twenty-fifth birthday in Hungary in 2017. These theatre genres, based on active participation and making the spectators participants, appeared in Hungary in the early nineties, and since then, they have been trying to find their place and role in the theatrical and educational culture and in community development.

I have been working in the field nearly from the beginning, close to quarter of a century. I am the leader and actor/teacher of the Káva Drama/Theatre in Education Association, established in 1996. I take part in the creation, familiarization, and recognition of this democratic theatre genre that has partnership, diversity of aspects, participation, criticism, and asking questions as its central concepts.


Our performative social interventions can be taken both as theatrical and research experiments. We are searching for ways to comment meaningfully on sensitive social topics, and to reach changes using the combined tools of the arts and sciences.


Káva’s artistic and pedagogical work is mainly for young people, and aims to build a society where its members are open, willing, and able to take responsibility for each other.

We define ourselves as a theatre company. We plan for the long term, often going against the common project-based system. Each of our performances and programs aim to make the professional partners and participants (individuals and organizations) able to grow and, in a short time, become willing to examine, collaborate, and create. Our performances help the participants think through their own lives—we are not giving answers but asking real questions!

We think of drama and Theatre in Education as methodologies that create communication, and while using them, a special way of thinking can happen among the participants. In privileged moments, Theatre in Education performances become open forums for art and thinking, where equal people (children and adults) debate a problem important to each of them.

group of actors standing around a bed
Based on a true story. Photo by Gábor Dusa.

In today’s Hungarian society, the number of open social forums is negligible; there is no real opportunity for open communication within communities. This task is not undertaken by schools, local governments, or families—they are not able or willing to do so. This means that citizens—especially children—remain alone with the massive amount of their micro and macro social problems. Our experience is that people from different generations, people coming from different financial and social statuses and different ethnic backgrounds, are not able to connect and discuss the matters concerning them.

The consequence of this is that the citizens can not fully understand what democracy means, nor fully use the democratic institutions.

We see a huge need for our artistic, pedagogical, and training work in the public education network, and in the different groups of the cultural scene (dance, museum-pedagogy, tour guides, fine artists, representatives of theatre professionals) as well. Our company is in a special situation: the artistic and pedagogical method used by us is based on the cornerstones of democratic processes. This is their heart. All in all, our performances are not just important because of their themes, but also because of the personal democratic experiences.

The work of the Káva Drama/Theatre in Education Association is connected to three terms that appeared in the past forty years. The first is education: training, and the principle of Life Long Learning. The second is participation: changing the passive, spectator role into an active, participatory one in education and cultural processes and events. The third is performativity: framing the problems through situations.

The theatre in education companies in Hungary have done a lot to make interactivity and participation part of the theatre culture, which has ended, or at least decreased, the feeling of strangeness about it.

The methods used by Káva, particularly the meaningful communication with the spectator, can and could work as one of the catalysts of renewal of the contemporary Hungarian theatre. It is important to note, though, that our sole aim is not to increase the number of people going to see theatre. Our goal is also to make them fully active citizens by training them to think critically, analyze, and ask questions. Leading them to like theatre as an aesthetic genre is just an additional benefit.  

Our theatrical tools give responsibility to both the creator and the participant. Most of these programs go beyond the analysis of aesthetic problems and developing skills; they examine the general human (moral, ethical) and social problems. They undertake the value of social utility by connecting theatre and pedagogy. Theatre is the tool that allows people to be opened, able and willing to think, ask questions, and create independently. The performers are looking for answers through their performances of what it means to be a human today—whether you’re younger or older.

This attitude inspires the spectator-participants to answer the question for themselves: what would you do in a similar situation? What is your personal relationship to what you have seen? We make our guests take a stand about issues meant to provoke them; problems that we don’t usually like to talk about.

group of children watching puppets
Tiny heroes. Photo by Máté Fuchs.

Perhaps our most important result is that we have been working for twenty years at the intersection of education, culture, science, and community development, constantly proving and communicating the possibility to meaningfully merge these areas. We have a stable and constantly growing base of 200 schools nationwide implementing our programs.

Our international research—both by quantitative and qualitative methodology—examined the effects of our methodology on five of the Lisbon key competences. The results are really powerful: the drama and theatre method has a demonstrable effect on the following: communication in the mother tongue; learning to learn; interpersonal, intercultural, and social competences, civic competence; entrepreneurship; cultural expression. We do not change a person in three hours, but significant and substantial change is proven to be connected to what happens in the theatre.

Káva works as a research organization, AnBlokk Association of Culture and Social Science and Parforum Participatory Research Forum Nonprofit Ltd. as well, where research programs are connected to the participatory theatre processes. We are a company that has been consciously experimenting for many years to use and combine different participatory forms and genres of theatre in order to offer tools to examine different social phenomena in a theatrical way, and to be able to include different groups of society into the participatory theatre process.

Our performative social interventions can be taken both as theatrical and research experiments. We are searching for ways to comment meaningfully on sensitive social topics, and to reach changes using the combined tools of the arts and sciences.

In the past twenty years, we have created about sixty performances, performed them more than 2000 times, and had approximately 80,000 children, youngsters and adults as participants. With our work, we are able to contribute to strengthening the democratic processes in Hungary, cultural modernization, and the identity development of micro communities.


Az elmúlt öt évben kialakult egy kép a külvilágban Budapestről, Magyarországról: egy, a kormányváltás miatt egyre korlátozottabb forrásokból létező szakmai közeg; politikai okok miatt megszűnő szervezetek és félbemaradó művészeti alkotások; a szólás és alkotói szabadság folyamatos megsértése. És ebben a kontextusban megszólalt több hang, egy kánon: Schilling Árpád, Mundruczó Kornél, Pintér Béla, Alföldi Róbert stb.

Kik azok, akik mindezek előtt is a periférián voltak és hol vannak most? Hogyan látják ők a fentiekben leírt helyzetet és mit hozott számukra? Mit lehet még mondani vagy tenni? Milyen eszközöket adunk a jövő generáció kezébe ily módón? - ezek a kérdések, amelyeket fel szeretnénk tenni és megvitatni ebben a sorozatban. A Káva Műhely csapata minden alkalommal lenyűgöz, amikor projektjeink kereszteződnek. Ők képezik az egyik legfontosabb csoportot a szakmán belül, akik felelősséget vállalnak a következő generációért. —Zenkő Bogdán

A magyarországi színházi nevelés 2017-ben ünnepli 25. születésnapját. Az aktív részvételre, a néző résztvevővé avatására épülő színházi formák a kilencvenes évek legelején bukkantak fel hazánkban, azóta próbálják helyüket és szerepüket megtalálni a színházi és oktatási kultúrában, a közösségformálás különböző színterein.

Szinte a kezdetektől, közel negyed százada foglalkozom komplex színházi nevelési előadások készítésével és vezetésével, az 1996-ban alapított Káva Kulturális Műhely szakmai vezetője és színész-drámatanára vagyok. Egy olyan demokratikus színházi műfaj megteremtésében, meg- és elismertetésében vettem és veszek részt, melyben a partnerség, a több szempontúság, a részvétel, a kritika, a kérdezés számítanak alapfogalmaknak.

A Káva missziója szerint olyan társadalom építésében vállal szerepet főként gyerekeknek, fiataloknak szóló művészeti és pedagógiai munkájával, melynek tagjai nyitottak, önmagukért és másokért is tudnak /akarnak felelősséget vállalni.

Társulatként határozzuk meg magunkat és így is működünk, hosszú távra tervezünk (sokszor ütközve a mindent eluraló projekt-rendszerrel). Minden előadásunknak, programunknak az a célja, hogy a partner (egyénként és szervezetként is) épüljön és rövid idő elteltével már nélkülünk, önállóan is akarjon vizsgálódni, egyeztetni, alkotni. Előadásaink hozzásegítik a résztvevőket saját életük átgondolásához - nem válaszokat adunk, hanem valódi kérdéseket teszünk fel! 

A drámát és a színházi nevelést olyan – kommunikációt teremtő – módszernek tekintjük, melynek használata során az érzelmek segítségével sajátos gondolkodási forma alakulhat ki. Kitüntetett pillanatokban a színházi nevelési előadások nyílt művészeti, gondolkodási fórumokká válnak, melyekben egyenrangú emberek (gyerekek és felnőttek) vitatkoznak egy mindannyiu(n)k számára fontos problémáról.

A mai magyar társadalomban elhanyagolható a nyílt társadalmi fórumok száma, nincs valódi lehetőség a közösségi problémák nyílttá tételére. Ezt a feladatot sem az oktatási-nevelési intézmények, sem az egyes önkormányzatok, sem a családok nem képesek / nem akarják felvállalni. Így viszont az állampolgárok – kiemelten a gyerekek és a fiatalok – magukra maradnak mikro- és makrotársadalmi problémáik tömegével. Az egyeztetési formák és alkalmak, az erre irányuló szocializáció fájdalmasan hiányoznak. Általános tapasztalatunk, hogy a különböző generációk, a különböző anyagi és társadalmi státuszú, etnikumú emberek az őket érintő ügyeket nem tudják egyeztetni, feldolgozni.

Mindezek egyik egyenes következménye a demokratikus intézmények és formák értésében, át- és megélésében, valamint alkalmazásában beálló deficit.

Úgy látjuk, hogy óriási igény mutatkozik művészeti, művészetpedagógiai és képzési munkánkra a közoktatási hálózatban, valamint a kulturális szcéna különböző csoportjai (a tánckultúra, múzeumpedagógia, idegenvezetők, képzőművészek, színházi szakmák képviselői) felől. Társulatunk különleges helyzetben van: az általunk alkalmazott művészeti és pedagógiai módszer a demokratikus működés alappilléreire épül, ezek adják lényegét. Vagyis előadásaink nem csak a feldolgozott témák miatt, hanem a saját élményű demokratikus tapasztalat miatt is fontosak.

A Káva Kulturális Műhely szakmai működése három, az utóbbi negyven évben megjelenő, jól körülírható, a globális színtéren jelen lévő fogalomhoz kapcsolható leginkább. Az első az edukáció: a képzés, az oktatás és a Life Long Learning elve. A második a részvételiség: a passzív megfigyelői szerepkör aktív résztvevői szerepkörre cserélése oktatási, kulturális folyamatokban, eseményekben. A harmadik a performativitás: az előadói forma átalakítása szituációkban való megfogalmazásokká.

A magyarországi színházi nevelési társulatok az elmúlt időszakban nagyon sokat tettek azért, hogy az interaktivitás, a részvételiség elkezdjen beépülni a színházi kultúrába, megszűnjön vagy legalábbis csökkenjen az ezzel kapcsolatos idegenség érzése. 

A Káva által alkalmazott módszerek a kortárs magyar színház megújulásának egyik katalizátoraként tudnak / tudnának működni, a nézővel való érdemi kommunikáció alkalmazása színházi kultúránk egészére pozitív hatással lehet(ne). Fontos látni, hogy nem a színházba járó közönség utánpótlásának biztosítsa a fő cél, a színház mint esztétikai műfaj megszerettetése csak „járulékos haszon”. Célunk sokkal inkább az, hogy a társadalom aktív szereplőivé tegyük őket, olyan állampolgárokká, akik kritikusak, akik kérdeznek, akik elemeznek.

A színházon, színházi eszközökön keresztül megvalósuló közös gondolkodás felelősséggel ruházza fel az alkotót is, a résztvevőt is: tétje van annak, hogy min és hogyan gondolkodunk. E programok jelentős része túlmutat az esztétikai problémák elemzésén és a különböző képességek, készségek fejlesztésén, érvényes módon vizsgálják az általános emberi (erkölcsi, etikai) és társadalmi problémákat. Felvállalják a társadalmi hasznosság értékét a színházművészet és a pedagógia összekapcsolásával. A színház pozitív értelemben vett eszközzé válik abban, hogy nyitott, önállóan gondolkodni, kérdezni és alkotni képes (és akaró) embereket neveljen ki.  Az alkotók arra keresik a választ előadásaikon, programjaikon keresztül, hogy mit jelent ma embernek lenni (akár fiatal, akár idősebb az ember).

Ez a hozzáállás választásra, viszonyulásra készteti a néző-résztvevőt, meg kell válaszolnia magában a kérdést: ő vajon mit tenne hasonló helyzetben, mi a személyes viszonya a játékban látottakhoz. Sokszor szélsőségesen fogalmazunk annak érdekében, hogy állásfoglalásra késztessük vendégeinket olyan problémákat illetően, amelyekről rendszerint nem szívesen beszélünk.

Talán legfontosabb eredményünk, hogy húsz éve működünk oktatás, kultúra, tudomány és közösségfejlesztés határterületén, folyamatosan bizonyítva és kommunikálva ezen területek érdemi összekapcsolhatóságát. Mára kialakult, stabil és egyben növekvő bázisunk van azokból az iskolákból, amelyek rendszeresen keresik programjainkat – mintegy 200 intézményről beszélhetünk ebben a kontextusban, országszerte.

DICE elnevezésű nemzetközi – kvantitatív és kvalitatív módszertanú - kutatásunk az alkalmazott módszer hatásait vizsgálta a lisszaboni kulcskompetenciák közül ötre. Az eredmények rendkívül erőteljesek: az anyanyelvi kommunikációra, a tanulás tanulására, a vállalkozói kompetenciára, a kulturális kifejezőkészségre, valamint a személyközi, interkulturális, szociális kompetenciákra és vállalkozói kompetenciára egyértelműen kimutatható a drámás, színházi metódus hatása, melyek mindegyikét pozitívan befolyásolja az ilyen jellegű tevékenység. Nem változtatjuk meg az embert 3 óra alatt, DE a szignifikáns és lényegi változás bizonyítottan kötődik mindahhoz, ami a színházteremben történik.

A Káva évek óta kutatóműhelyként is működik, együttműködve az Anblokk Kultúra- és Társadalomtudományi Egyesülettel és a Parforum Részvételi Kutató Műhellyel, ahol a részvételi színházi folyamatokhoz kutatási programok kapcsolódnak. Olyan társulat vagyunk, amely hosszú évek óta tudatosan kísérletezik különböző részvételi színházi műfajok és formák alkalmazásával és kombinálásával, annak érdekében, hogy adekvát eszközöket kínáljon különböző társadalmi jelenségek színházi vizsgálatához, illetve hogy különböző társadalmi csoportokat tudjon bevonni a részvételi színházi folyamatba.

Performatív társadalmi beavatkozásaink egyszerre tekinthetőek színházi és kutatási kísérleteknek. Azt keressük, hogy miként lehet a résztvevők számára releváns módon hozzászólni érzékeny társadalmi témákhoz, hogyan lehet változásokat elérni ezekkel kapcsolatban a művészet és a tudomány eszközeivel, illetve ezek kombinálásával. 

Az elmúlt húsz évben létrehoztunk mintegy hatvan különböző előadást, ezeket több mint kétezer alkalommal mutattuk be, vendégül látva közel nyolcvanezer gyereket, fiatalt és felnőttet. Munkánkkal elsősorban a magyarországi demokratizálódási folyamatok megerősödéséhez, a kulturális modernizációhoz és a mikroközösségek identitásfejlesztéséhez tudunk hozzájárulni.

Bookmark this page

Log in to add a bookmark
Thoughts from the curator

This series examines the state of community theatre in Hungary.

An Other Budapest


Add Comment

The article is just the start of the conversation—we want to know what you think about this subject, too! HowlRound is a space for knowledge-sharing, and we welcome spirited, thoughtful, and on-topic dialogue. Find our full comments policy here

Newest First